Első benyomások az újságírásról

Folyamatosan figyelem azt, hová lőhetem be a képességeimet az újságíró képzésen és ma, az első éles gyakorlat után érdekes tanulságokat vontam le.

Bár az elmúlt héten ünnepelhettem volna a blogom 500. megjelent posztját, úgy látom, mégis kevés tapasztalatom van a különböző sajtóműfajok megírásában.

Olyan közhely például az, hogy “nagyon fontos a cím”, ám ma láttam, hogy mit jelent ez élesben.

Az egyik lap főszerkesztője összeollózta a cirka 300 karakteres (3-4 soros) rövid trendhíreinket és ki kellett választunk ebből 9 darabot, amely a leginkább leírja majd a 2019-es évet. Figyeltem, ahogyan a válogató csajok az első körben kiszórják az én cikkeimet, mert a cím nem fedte le maximálisan a hírt, másrészt nem emeltem ki egyetlen infót, túl sokat adtam volna át.

A 2019-es Victoria Secret Fashion Show-t értékelve például meglepő trendnek tartottam, hogy a logós és kényelmes sportmelltartóból szexi darabok lettek, amiket már hétköznap is használhatunk majd, nemcsak a fitness termekben.

Szerintem ez annyira jófej trend lesz, hiszen nekem olyan hervasztó bemenni a Nike vagy az Adidas boltba. Igazán nőies darabokat nem találok, amiben sport közben dögösnek is érezném magamat. A csinos sportcuccot (pirosat, strasszköveset, brutál szexi és trükkös szabásút) kisebb ruhatervezőknél kell keresnem (pl. KEO Sportswear vagy a Beautyrobic saját cuccai).

És az még milyen jófej trend, hogy ezek a kényelmes, de mégis szexi sportmelltartók már nem csak a termekben használhatók, hanem mindennapokra is! Hiszen eddig mi volt? Egy melltartó vagy szexi volt és kényelmetlen, vagy kényelmes, de slampos. Nem?

De ha 9 dolgot ki kell választani, ami a 2019-es évre jellemző lesz, egy csepp a tengerben, hogy milyen sportmelltartót fogunk viselni….

(Kép forrása: https://ww.victoriassecret.com/pink)

Ráadásul a címben lévő feszültséget(!) rajtam kívül fel sem fogta senki: “Csábítók és sportosak lesznek a fehérneműk”. …

És még volt két ilyen hírem: Tiarában megyünk férjhez jövőre (Meghan Markle hatása), Nomád életstílus a lakberendezésben (az év színeivel: a burgundivörössel, indigókékkel, smaragd- és haragoszölddel, nomád/fa/törzsi kiegészítőkkel).

Minddel elvesztem a részletekben!
Mondjuk 500 bejegyzés után már nem is a felszínt kaparásznám…

Összegzésként: van mit tanulnom a műfajokkal kapcsolatban! Ez meglátszott még a stressz alatt írott bulvárcikkeimben is. Leesett az állam, milyen ügyesek a többiek és milyen profi fél vagy egész oldalas cikkeket írnak 5-10 perc alatt. Összezsugorodtam.

Bambi kritika

Megtaláltuk a Bambi kritikát!

Meséltem az egyik előző bejegyzésemben egy vadász-apuka megjegyzéseiről a Bambi illusztrációs csúsztatásai kapcsán.

Gondolom, az alábbi szövegben minden észrevételnek külön magyarázata van. Ha el szeretné magyarázni valaki, várom kommentben!

Pár hete jártunk a Budakeszi Vadasparkban, ahol a vadászati tanösvényen mindegyik fajt meg lehet figyelni, és az arra fogékonyabbak megtanulhatják megkülönböztetni őket.

Mennyi elvetélő nő! Mennyi kitépett szív! Mennyi könny!

Még a Margó Fesztiválon választottam ezt az albumot, amikor már lógott a levegőben, hogy esetleg nem jutok el a Frida Kahlo kiállításra. És milyen jól tettem, mert így a férjem jópár beszólogatással megúszta, amiért nem vitt el.

Olvastam én már a Frida naplója alapján készült Frida füveskönyvét, láttam már a róla szóló Frida c. filmet Salma Hayek főszereplésével, és már minden apró pletyót tudtam az életéről és szerelmeiről, DE a képeit nem láttam.

Az albumot lapozgatva viszont rájöttem, hogy tévedtem. 2016 februárjában jártunk Bécsben, és a Leopold múzeumból emlékszem haloványan az A két Frida c. képre (vagy annak valamelyik kortárs festő által újraértelmezett “másolatára”).

Emlékszem rá, mennyire megütköztünk a képei láttán, mert még nem volt ekkora felhajtás Frida körül, mi nem tudtunk semmit róla.

Mennyi vér! Mennyi szenvedő alak! Mennyi elvetélő nő! Mennyi kitépett szív! Mennyi könny! Mennyi anyatej! Mennyi tátongó üresség! Mennyi seb!

Milyen szájbarágós szimbólumok! … vagy mégsem?

Az album, mint egy tárlatvezető végigvisz a leghíresebb festményein és elmondja történetüket. Kifejti a képeken látható mexikói-, tehuanai-, azték-, mesztic és egyéb szimbólumokat is, valamint megtudjuk, miért fordul a festőnő ezek felé a szimbólumok felé (miközben az apja magyar-német származású), és miért nem az európai hagyományok szerint alkot.

Válasszak kedvenc festményt tőle?

A képek “sztorijának” ismeretében választottam, mert az az igazság, hogy a hagyományos értelemben “megnyugtatóan szép” képe – pár fiatalkori portréján kívül – nincs.

Legyen a kedvenc az “A világegyetem szerelmi ölelése, a Föld, Én, Diego és senor Xólotl” c. képe.

#fridakahlo

 

A képen Andrea Kettenmann: KAHLO c. albuma látható.

Kedvesebben, csajok!

Tegnap tartottam hazafelé a boltból, ahol megvettem az egyik friss magazint, ami a megváltozott családi szerepekről szól (anya dolgozik, apa gyesen), és arra gondoltam, hogy a mai 1. órámon megsúgom a főszerknek, hogy a címlap miatt szétszedhetik őket, készüljenek fel rá.

Persze késtem a figyelmeztetéssel, már az éjszaka megtörtént az, ami az anyukás csoportokban már hétköznapi: szétszedték az újságot a címlapon közölt kép miatt.

Mi a hiba a képen?

Nem tudod? Akkor vagy már rég megnőtt a gyereked, vagy még nincs is.

A kengurus hordozó és a kifelé fordított csecsemő a hiba, ez ugyanis rengeteg szempontból egészségtelen. Én nem tudom pontosan, hány szempontból vérzik a kengurus hordozó, pláne ebben a formában. Én is, mint minden naiv, friss anyuka, megvettem a kengurut, hogy majd apuka hurcolja benne a babát, mert ő bírja is, amikor szólt egy barátnőm, hogy a baba csípőjének nem tesz jót, vegyek inkább kendőt.

Na, ma megvolt az első napom az újságíró suliban és pont belerohantam ebbe a botrányba. Pont a főszerkesztő lett az “osztályfőnökünk”, és párszor a sírás határán volt az ügy miatt, milyen komolyan betámadták őket ezzel, elmenve a színtiszta jószándék mellett, amiről a lapszám szólt: az anyukák tehermentesítése és az apukák részvétele a gyermeknevelésben.

Mivel nem tagjaik egyetlen anyukás csoportnak sem, nem tudhatták, hogy milyen kultúrája van a hordozásnak is, mint minden egyes dolognak a gyerek körül, és mennyi ilyen vitába lehet belefutni jószándékkal is a legújabb kutatások és anyukás trendek ismerete nélkül.

És nem mindenkit figyelmeztetnek kedvesen, sőt.

A kedvenc anyukás csoportomnak tegnap módosították a státuszát zárt csoportról titkosra. Nem kérnek új tagokat, és azzal indokolták, hogy elegük van a rosszindulatú feszültségből, nem bírják tovább a lenéző kioktatást. Pedig tudom, hogy a csoport eleve egy támogató környezetként jött létre. Szomorú.

Hihetetlenül sokkoló a friss szülőnek, amikor letépik a fejüket, nemhogy a “civileknek”.

Kedvesen, csajok!

Apukás program

A kép az alvó kisfiamról készült a babauszoda után, ahová apukával jár kettesben. Adja is magát a téma, a korábbi folytatásaként: “apuka részvétele a gyermeknevelésben”.

A vasárnapi babaúszás apukás programmá vált nálunk, főleg, hogy a sportuszodában van pelenkázó a férfi öltözőben is. Nem mintha azt használnák, mert az apukák a padon is átöltöztetik a babákat, de a pelenkaasztallal felhívták a figyelmet “valamire”.

A férjemnek nagyon tetszik ez a program, mert Szili nagyon ügyes, nagyon élvezi, nagyon sokszor megdicsérik és rajta mutatnak be gyakorlatokat, őket nézik, hogyan csinálják. Apuka “mejje” tehát dagad a büszkeségtől. 😀 Aztán az öltözőben is folytatódik a büszkélkedés, amikor az apukák interjúvolják, hogy hogy mer egyedül eljárni a hat hónapos gyerekkel, és nézik, milyen profi az öltöztetésben, ami azért még nekem is gondot okoz. 😛 🙂

Az elmúlt hónapban a képzésem és a “konferenciák” miatt sokszor maradtak kettesben (vagy hármasban a nagymamával) és egyre jobb a viszony közöttük. Így ismerik meg legjobban egymást, nem úgy, hogy én is jelen vagyok. Apuka is rá van kényszerítve az altatási/etetési megoldások keresésére, nem csak én. Nem kapom vissza a mosolygós , vidám időszak végével, hogy a “sírás az enyém lehet”. Én nagyon fontosnak tartom ezt, akkor is, ha mások szerint “ehhez még kicsi”.

Nálunk nem lehet megoldás az “anyuka dolgozik, apuka gyesre megy” megoldás, még úgy sem, ha váltanánk egymást, mert az én fizetésem nevetségesen kicsi a férjeméhez képest,. Mégsem lehet ez mentség arra, hogy egyedül neveljem fel, és a kapcsolatunkban úgy érezzem szinte, hogy egyedülálló szülő vagyok.

A rendszer még nem tökéletes, de legalább látom a tendenciát, amikor meséli, az öltözőben az apukák nem lesajnálják azért, mert foglalkoznia “kell” a gyerekével, hanem pont hogy el akarják lesni tőle a hogyant.