Mesélek az idei karácsonyi fotózásról.
Biztosan emlékeztek még, hogy mennyit készültem a tavalyi családi-karácsonyi fotózásra. Az akkori ruhaválasztásról szóló bejegyzésem most nagyon szép megnyitásokat produkál. A bejegyzés elkészülte után még beszereztem 2 ruhát a meglévő 3-4-hez, majd végül egy talpig érő aranyszínű ruhát viseltem a fotózáson, amit a Trend2 Üzletházban, az LGL Brand boltjában vettem. A minőséggel voltak kifogások (pl. a cipzárral), de még csak a fotózás alkalmával viseltem és erre a célra tökéletesen megfelelt. Néztétek is a szép fotót egész évben. 🙂 Bár jobban megnézve: a gyermek pont kitakarta a ruhát. 😀
Elég drága buli volt fotózásostól, 7 ruhástól, sminkes-fodrászostól, gyermeknek és apukának ruhástól ahhoz, hogy az évben profilfotót cseréljek – mondjuk egy szelfire. 🙂 Egyébként ilyen készülés mellett százezres a tétel.
Ehhez jön még az az összeg, hogy a fotózás képeiből karácsonyra ajándéktárgyak (naptárak) is készültek.
Persze az már SOS-ben készül, mert a fotózás idejétől 3 hét a képek átadása, és hiába novembert írunk a fotózáskor, és még senkinek nincs igazi karácsonyi hangulata, a Cewe, vagy egyéb fényképes ajándéktárgy-készítő szolgáltató csak akkor tudja elkészíteni és kiszállítani a naptárat, ha december elejéig leadod a rendelést. …
Most nézem, november 30-ig akciós a naptárkészítés. Na, ezt bukjuk is, 5 nap múlva nem lesz még kész a retusálás.
Szóval idén a tavalyi ruhák közül választottam egyet: egy fekete-arany színű ruhát, fekete harisnyával és a kompozíció miatt egy magas bokacsizmával. A férjem 2 méter magas, én 169 cm vagyok, a gyermek pedig 98 cm körül lehet (ruhaméretből ítélve), így nagyon nagy közöttünk a szintkülönbség. Egy szebb közös fotót nehéz már kettőnkről is készíteni a szintkülönbség miatt, muszáj valamit a cipőmmel csalni, ülni vagy lépcsőre állnom, hogy jó legyen a kompozíció.
(A cipő egyébként látszik a képeken, és nekem úgy tűnik, nem volt jó választás. Egy sima fekete magassarkú jobb lett volna.)
A hajamat most csak kivasaltam, és persze az 5-6 éve vásárolt csatos póthajammal dúsítottam, amit minden jobb képemen viselek. Enélkül a hajam nem túl látványos. Smink sem sok van rajtam, azt is én csináltam. A férjemnek egyébként nem tetszenek rajtam a látványos sminkek. Főleg a műszempillától lesz rosszul, amiből rajtam még az S-es méret is túl nagy. Tavaly pedig felragasztós pillám is volt.
A fiúk ruháját nagyjából összehangoltam a Nordix Studió Rustic termének karácsonyi díszletével. Nem akartam viszont teljesen ugyanolyan színű ruhát nekik, mint tavaly: fehér ingben és bézs nadrágban voltak tavaly, ez színharmóniában jobban ment a teremhez. Idén fehér ing és majdnem ugyanolyan színárnyalatú farmernadrág volt rajtuk.
A Nordix Rustic terme gyönyörű egyébként. Kicsit ráuntam a túlzásokba eső dekorációkra, jól esik a szemnek ez a fajta visszafogottság. A szobában egyébként volt egy gyönyörű makramé fali dísz is, amit egyszer úgyis megkötök majd: már megvan hozzá a Tiszából kipecázott uszadék fám, a fonál is, és még a tutorial is a youtube-on.
Fotósunk ugyanaz a lány volt, mint tavaly: LillArt Photography, mert tavaly bevált. Miért? Tetszettem magamnak a képek pár százalékán, pedig ez nálam is ritka. 😀
Lilla nagyon kedves, sokat fotóz gyerekeket, ezért jól bánik velük. Ha nyűgös a gyermek a fotózáson, akkor is sikerül belőle legalább pár másodpercre előcsalni a mosolyt különböző trükkökkel. Bábozás, kukucskálós játék, pörgetés, rengeteg trükköt bevetett ő is, mi is a fotók kedvéért. Igen, látszik, hogy már egyikőnk sem ma kezdte. 😀
A tavalyi fotózás még sokkal nyűgösebben telt, de azért teljesen másképp viselkedik még a fényképező előtt egy 1,5-2 és egy 2,5-3 éves gyerek. Azért lényegesen kevesebb izzadtságba került a fotózás, mint tavaly. Ha emlékeztek a tavalyira, kábé összeomlottam utána, annyira elfárasztott. Többek között emiatt a fáradtság miatt nem vállaltam mostanában fotózást sem, ahol én vagyok a fotós. Aki nem hiszi el, milyen fárasztó, járjon utána. 😀
Lillával és két másik fotóssal tavaly a Kismama Magazinba készítettem egy-egy interjút is arról, hogyan készüljünk a karácsonyi fotózásra. Sajnos, helyszűke miatt csak egy rövid interjú került be a magazinba, és azt egy másik fotóssal készítettem.
Olyanokra voltam akkor kíváncsi, hogyan érik el, hogy egy ilyen kicsi gyerek (vagy akár több egyszerre) a kamerába nézzen és mosolyogjon, vagy egyáltalán megálljon; apukát hogyan lehet bevonni a fotózásba, főleg, ha ódzkodik tőle és lefagy a gép előtt; elengedjük-e az elvárást, hogy mindenki a kamerába nézzen és mosolyogjon. Ahány fotós, annyi válasz született akkor, és ez nekem nagyon tanulságos volt. Bár talán egy olyan olvasónak, aki nem fotózik, lehet, hogy nem túl érdekes.
(Például, hogy főként nagyszülői igény, hogy mindenki a kamerába nézzen és mosolyogjon, a fiatalok viszont nyitottabbak a pillanatképekre, amely érzelmeket ad át, esetleg többet is, mint a sima mosolygás. Volt olyan fotós, aki viszont technikai segítséggel eléri, hogy az ő képein mindenki a kamarába nézzen – még akkor is, ha ehhez 2-3 képet kell összevágnia. Az időkeret sem mindegy egy családdal kapcsolatban: aki pl. saját stúdióval rendelkezik, több időt tud szánni a nyűgösebb családokra, és akkor is készülnek jó képek, ha a fene fenét eszik. Ez egy bérelt stúdióban, rövid időkeretben, egy éppen éhes – szoptatós kisbabával és mondjuk egy álmos 2 évessel elég necces: ebben az esetben néha csalódás lehet az elkészült pár kép.)
Én már megkaptam a nyers képeket válogatásra. Majd megpróbálom a kinézett 39 képet leredukálni 12 db-ra, mert ekkora csomagot vettünk. Minden további kép fizetős. Ha minden képet megrendelnék pluszban, kb. 40 ezer forintot fizetnék a csomagra, úgyhogy el kell engedjem a nem olyan szupereket. De hát csodásak vagyunk és a gyermek is gyönyörű! … Nem lesz könnyű! 😀 ❤
epresszonjalili.wordpress.com 