Elmaradt a bejegyzés a Kismama sárga csillaggal c. könyvről, úgyhogy gyorsan le is firkantom a gondolataimat.
A könyv tipikus naplóként kezdődik, és nehéz volt belerázódnom. A Radnóti feleségének naplóját is ugyanebből az okból hagytam félbe 3x is, mert követhetetlen a sok név, sok helyszín és soronként más cselekmény.
Ilyenekre gondolok: “Délelőtt Anyukánál voltam a kórházban. Délután Apukához mentem, tőle hallom, hogy kiújult Olga gyomorfekélye. Olga és Apuka hazamentek, mi meg Pálmáékkal elmentünk ebédelni.”
Aztán még 40 oldal és beindul a cselekmény – majdnem azt írtam, hogy “szerencsére” beindul, pedig a témához és a megtörtént eseményekhez nagyon nem passzol ez a szó.
A fiatalasszony 12 évet várt az első gyermeke után a második időzítésére, de mindig “közbejött valami”. Úgy döntött, nem vár tovább, de amikor várandós lett, nagyon rosszra fordultak az események. A legtöbben, a férje is próbálják rábeszélni, hogy ne vállalják most ezt a gyereket, mert nagyon nehéz idők jönnek a zsidókra, nem tudja majd ellátni azt a kicsit. A férj már indul is a munkaszolgálatra, a nagyszülők ágyhoz kötött betegek (egyik kórházi elfekvőben), a nagynénik pedig betegesek, fejenként kb. 3-5 gyerekkel. Nem számíthat senkire.
Közben hozzák a rengeteg korlátozó rendeletet a zsidókérdésben. Először csak be kell költöztetniük az otthonaikba a háború súlytotta családokat, majd összecsomagolni és a csillagos házakba menni. Közben az ötvösműhelyében nem lehet alkalmazottja és csak saját árút árulhat, majd be kell zárnia azt, és átadni valakinek, aki szemet vetett rá.
Komoly látni, hogy a napló elején a porcelánt és a dunai panorámás lakását féltő asszony milyen helyzetekbe kerül. A kisbaba születése után, az óvóhelyeken és zárdákban, ahol meghúzhatja magát, vagy ahol hamis papírokkal bujkál, egyre sanyarúbb lesz a sorsa. Még a gyermektelenek csak gondolkodással, kártyázással mulatják az időt, addig a kisbabák anyukái küzdenek a pelenkaként használt rongyok szárítóköteléért is. Pár deci olvasztott hóléért ölre mennek, hogy kimoshassák azokat.
És akkor, ismerve a történelmet, az anyuka és a gyermek még jól járt.
Engem mégis azok a részek ragadtak meg leginkább, amikor a gyermek körüli teendőkről ír. A napló legmegrázóbb része számomra az volt, amikor segítség nélkül próbálja megoldani, hogy a csöpp gyereke mellől elmenjen dolgozni napi 3-5 órát is.
A körfolyosóra nyíló ablakba kitette a gyerekkel a mózeskosarat, és megkérte a szomszédasszonyokat, nézzenek már a kislányra ki párszor.
Rohant haza ugyan a kislányhoz, kettesével vette a lépcsőfokokat.
Arra gondoltam, mennyit nyígunk, hogy milyen rossz a helyzet. Pedig szerintem pár generációval ezelőtt sokkal neccesebb szituk voltak, hiszen az anyának dolgozni kellett, ha enni akart.
Sokat kering a neten az “áll mint katiban a gyerek” fortepanos fotó. Mi az a kati? Egy lefixált, kezdetleges, fából készült bébikomp. Az egyik barátnőm többször hangsúlyozta, mennyire kegyetlen megoldás, hogy a dolgozó anyuka mellett egy ilyenben kellett tengődnie a totyogónak, mert nem szaladgálhatott utána az anyja. Ahogy hallom, ez még a nem is olyan kegyetlen megoldások közé tartozott.
Valamelyik héten volt itt sógorom, ő mesélte, hogy az anyukáját még mákonyteával itatta az anyja, hogy amíg a földeken dolgozott. A gyerekek elkábultak és aludtak egész nap az árnyékban. Persze, adagolási útmutató híján nem minden gyermek ébredt fel a nap végén…
A Nem harap a spenót c. könyvben írják, a bölcsődék megjelenése előtt a dolgozó szegény asszonyok otthon – ha nem volt nagyobb gyerek, aki vigyázzon a kicsikre – az ágy lábához kötözték a gyereket, mint egy kiskutyát.
Tökre szerettem volna ebben a témában kutatni egy kicsit, de nem vették meg tőlem. Túl lehangoló, vérlázító, satöbbi.
Ti olvastatok valamilyen könyvet, ami erről szólt? Illetve ismertek olyan szöveghelyeket, ahol említik?
epresszonjalili.wordpress.com 