Fókuszban a microinfluencerek, avagy a Cosmopolitan Blogger Days 2018

Azt hiszem, negyedik alkalommal vettem részt a Cosmopolitan Magazin Blogger konferenciáján és döbbenetes látni az influencer boom-ot az elmúlt évekhez képest. Emlékszem még, amikor a Laurus Rendezvényteremben minden blogger megszeppenve beszélt az együttműködéseiről, mert még mindenki elítélte a szponzorációkat, ma viszont már sokan fél karjukat és minden social media felületüket adnák értük. Nézzük meg a nagyon tömör és nagyon pörgős konferencia legfontosabb tanulságait. 

Több bejegyzésem is foglalkozni fog a témával, amikor újra meghallgattam a hangfelvételeimet. 🙂

A két naposra duzzadt konferencia első napja szakmai nap volt, célközönsége elsősorban a márkák és hirdetők képviselőiből, továbbá marketingesekből tevődött össze. Elvétve szembejött pár ismert arc is, akiket már nem is tudom, hogy nevezzünk, hiszen szinte minden csatornán kommunikálnak: vlogolnak, instáznak, storyznak. A facebookot pedig hagyományos értelemben egyre kevesebben használják a rossz elérések miatt, hiszen ott már az egyetlen jól használható terület a zárt csoport terepe, live videókkal, letölthető anyagokkal, valósi közösségélménnyel. Állapodjunk meg az influencerben, bár a kifejezés a legtöbbeket irritálja, annyira elkopott és lejáratott.

A második nap tehát az influencereknek szólt, tele hasznos tanácsokkal, inspiratív előadókkal és persze kiosztották a Cosmopolitan Blogger Awards 2018 díjait a feltörekvőknek és a legnépszerűbb véleményvezéreknek.

cosmo
Csajos szín, komoly tartalmak

Az influencer-lét jelenideje

Az influencer-jelenség ugyanis olyan óriási változáson ment át az elmúlt 1 évben, amit el sem lehet hinni. Sabján Johanna ezt a Blogger Awards jelentkezői számával és a rájuk leadott voksokkal is érzékeltette (a szakértők ezer másik adata mellett): az idei díjra több mint 500 pályázatuk és több mint 150.000 szavazatuk érkezett, amíg az elmúlt években 1200-1500 szavazat mellett hirdettek győzteseket.

A profik (milliós vagy százezres követőtáborral) még profibbak lettek, lecsaptak rájuk az ügynökségek, szinte túlnyomórészt szponzori együttműködések anyagait posztolják. A kicsik (mikroinfluencerek) pedig majd megőrülnek, hogy ők is hozzájussanak ehhez a bevételi forráshoz, de sok esetben a rosszul megválasztott együttműködésnek köszönhetően lejárathatják a “szakmát”. A jelenséghez és az influencer-lét jövőjéhez az első nap előadója, a kb. 1,5 milliós követőtáborral erősen büszkélkedő, legnagyobb facebook influencerünknek, Kasza Tibinek is volt egy-két szava.

A tegnapi napon ezt a Kasza Tibi-s részt így fogalmaztam meg:

“A lényegi vita igazából nem is az influencerekről szólt, hanem a mikroinfluencerekről (továbbá: mikrócskák), azaz azokról a véleményvezérekről, akik CSAK tízezer követővel bírnak.

Kasza Tibi a konferencia elején el akarta ásni a mikrócskákat, ugyanis mindenki hirdessen Vele, azaz a “profikkal”. A közvetítő médiumok közül a facebookot is elásta, hiszen a facebook a Múlt, az Insta a Jelen (még vagy két évig), és hogy melyik felület lesz a Jövő, ez még kérdéses.

Beszólt a mikrócskák alatt értett kis fiatal lányoknak is, “akiknek hirtelen töredezni kezdett a haja”, hogy nem építik fel a szponzori “kampányaikat”. Van benne valami, persze, vannak nagyon idegesítő együttműködések az instán, és “mindenki influencernek hiszi magát, aki fel tud emelni egy kép erejéig egy krémes üveget”, ám azt nem tudja, hogy lényegében MINDEN nőnek gondot okoz a töredezett hajvég, tehát ezt a kampányt pont “in medies res” is lehet kezdeni. A töredezett hajvégre ugyanis az egyetlen megoldás az “ecetes olló”, és ami már egy fokkal menti a helyzetet, sikeres termék lehet. 😀 “

Kérdések a jövőhöz: meddig tart még ez a boom?

A digitális stratégák, trendkutatók, influencerszakértők, marketing szakemberek és specialisták sok jövőképet vázoltak fel nekünk.

Egyik legfontosabb kérdésük a közvetítő médium volt, azaz mely felületeket ássuk el, hol nyomuljunk ma és milyen típusú tartalommal.  

Tavaly minden szakértő a youtube vlogokat tartotta a jövőnek, így az előrejelzéseket nem vehetjük készpénznek, hiszen ez csak részben jött be. Hiszen azóta elkezdtük használni az Insta Storyt és élő videóit, az Insta TV-t és hasonló társaikat is, ahol spontánabb a tartalom és nem szükséges annyit szüttyögni 1-1 videóval, amit az igényesebb youtube vlogtól elvárunk. Hiszen minél többet fogyasztana a néző! Aki lemarad, kimarad: ha nem szolgálod a nézőket heti 2-3 videós tartalommal YouTube-on, akkor leesnek az eléréseid, stagnál a feliratkozóid száma és satöbbi. Ezt a tempót tartani óriási munka!

A youtube videósok felköthetik a gatyát, hiszen tavaly még arról volt szó, hogy kevesebbet posztoljanak, de igényeset, ma viszont storyzni, storyban kérdezni, interakciókat elérni a fő cél az elérések miatt.

Kemény az élet! Nem olyan könnyű ez a bevételi forrás: motiváltnak és szenvedélyesnek maradni, nem pedig izzadtságszagúan posztolni és posztolni.

A youtube csatorna, a blog oldal és az insta feed (hírfolyam) már a blogger, vlogger “kicsi babája”, ahogyan Jónás Petra (Well PR) fogalmazott. Mit takar ez? Az ezekre a csatornákra feltöltött anyagok a blogger, vlogger, insta influencer számára fontosabbak és a jobban kidolgozattabbak. Ezekre a felületekre már nem engedünk be akármit és akárkit, hiszen ezek nem tűnnek el 24 órán belül. A korábbi előrejelzéseknek ez ismét ellentmond, hiszen a blogokat, főleg az írásos anyagokat eltemettük.

Ezek a hírek számomra olyan horderővel bírnak, hogy csatornaváltáson vagy csatornabővítésen gondolkodom. Már korábban létrehoztam az insta oldalamat, de a privát csatornámon vagyok belépve az okostelefonomon, nem lépkedek át és vissza, ezért hónapok óta be sem léptem az ejszakankent_blog-ba. Ezen a hozzáálláson sürgősen változtatnom kell… (U.i.: Közben elárulták, hogy egy insta profilból több fiókba is be lehet lépni. Köszi, Orsi!)

Tehát meddig tart még a boom? Természetesen az az egyik válasz, hogy amíg a nézőknek és olvasónak nem lesz elegük az eléjük tolt rengeteg reklámból, meg nem unják a verseny miatt egyre felületesebbé váló tartalmakat, és nem fordulnak újra a minőség felé. Egy másik válasz szerint addig, amíg a robotok (mesterséges intelligencia) át nem veszik a tartalomszolgáltatást. Ezt hogyan kell érteni? A szakértők sokat meséltek például a CGI-kről, azaz a Computer-Generated Imagery-ről, amire @lilmiquela, @bermudaisbae, @shudu.gram, vagy Margot és Zhi az egyik legnépszerűbb példák az instán.

cgi
CGI influencerek

Facebook használat, másként

Ketten nem temették el még a facebookot az előadók közül, de ők az oldalnépszerűsítő hirdetések, posztkiemelések és nyereményjátékok helyett a zárt csoportokkal lettek népszerűek. A zárt csoportok ugyanis már az egyetlen olyan felület a facebookon, ahol még 100 %-os eléréssel lehet dolgozni, a belépők valóban közösséget alkothatnak és szinte priviben beszélnek a felvetett témákról. Oravecz Nóri marketing specialista elszánt híve ezeknek a csoportoknak, ahol megválogatott tagokkal sokkal sikeresebb eladási számokat és sokkal nagyobb elköteleződést tudunk összehozni. Nyomán (vagy egyébként is) sokan dolgoznak ezekkel a csoportokkal egyre tudatosabban. Hogyan működnek ezek megfelelően? Meghallgattuk Nóritól a csoport “elszabadulását” megakadályozó szabályzatra vonatkozó elveit. Hiszen olyan sokan tagjai vagyunk csoportoknak, látjuk, mi történik egy határozott kezű moderátor és szigorú csoportszabályok nélkül.

44941988_710261226039175_3071605458700599296_n
Zárt csoportok szabályai

A másik sikeres felhasználóként a #readingissexy, #12hónap12könyv és a #nincsidőmolvasni kihívással is népszerű Szabados Ági, híradós is a zárt csoportok mellett tette le a voksát.

btr
Nincs időm olvasni?

Videós oldalról

A videósok oldaláról is nagyon jó előadásokat hallottunk Tatár Csillától, Pamkutyától, Takács Nóritól, és mivel jelentkeztem két videós workshopra is, ezért Dobó Ágitól és Tücsitől is.

rbtoz
Tévéműsor minőség Tatár Csillától

Többek között azért is, mert még friss voltam, nagyon szimpatikus volt Tatár Csilla “Nem vlog, tévéműsor!” című előadása a televíziós tartalomgyártás a youtube csatornán témáról. Nagyon tetszettek az elvei arról, hogy nála nem a kattintásvadász címek a nyerők és miben más, ha olyannal lesz sikeres, amire ő kíváncsi, mint amit a közvéleménykutatót meghatároznak trendként.

Mielőtt az a vád érne, hogy nem volt a rendezvény szakmai, csupán celebek adtak elő

A húzóneveken kívül kismillió szakértő beszélt a következőkben feldolgozandó témákról:

  • milyen a minőségi tartalom,
  • ki a minőségi véleményvezér,
  • mik a makro, mikro, nano, niche véleményvezérek jellemzői (követőszámai),
  • mit szeretnek a hazai insta követők (Magyar Instagram Körkép),
  • musically (tiktok) generáció,
  • a világ legnagyobb bloggerversenyének (Global Social Awards 2019) nevezési feltételei,
  • hogyan hívjuk fel magunkra a márkák figyelmét,
  • hogyan profitáljunk a Google és Youtube jelenlétből (SEO szakértők válaszai),
  • mennyi intimitás kell a kattintáshoz,
  • milyen az érzelemvezérelt marketing,
  • a siker kulcsa a bloggerszemélyiségben keresendő,
  • mi a 3 oldali win-win szituáció, azaz mitől sikeres egy kampány, hogyan tervezzük meg,
  • influencerkampányok neuromarketing szempontból,
  • online illúziók és az influencerek felelőssége,
  • jó ügyek felkarolásának ereje,
  • mire mondj nemet,
  • hogyan készíts influencer kiajánlót, CV-t, bemutatkozással, referenciákkal, listaárakkal, és hogyan kilincselj,
  • ha nem kilincselnél: mi az a post for rent?,
  • anyuka influencerek különböző útjai a sikerig, majd a saját vállalkozásig,
  • miért jó a márkáknak együttműködni a kicsi (mikro) influencerekkel is,
  • és persze a generációs szakadék a megrendelők (X generáció) és az influencerek (egyre inkább Z generáció) között,
  • és egy unalmasnak tűnő, de nagyon fontos dolog: a számok, azaz az adatvezérelt influencer marketing.

Melyik téma érdekelne titeket a leginkább? Melyik előadásról írjak először? 

rbtoz
Ki számít minőségi véleményvezérnek? (Forgács Mariann, Be Social)

Mi (vagy ki) érdekeset láttam még?

Egy ideje azonnal a gyerekeken akad meg a szemem. Most elég sok sztár/influenercsemetével találkozhattam. Kulcsár Edina tavalyi és idei Blogger Awards díjazott elhozta szinte az egész családot. Medoxot tologatta az anyukája, amíg ő fel-felszaladt a színpadra. Nánásiék kisfia is mellettünk játszott a család Cosmo díjával. Dobó Ági KisCsaládja is körbeszaladgálta párszor a workshopot. Mádai Vivien is elhozta Zénót.

tavalyi nyertesek
A Cosmo Blogger Awards 2017 nyertesei

A Blogger Awards felfedezettjeiről sajnos nem tudok mesélni, mert számomra teljesen új arcok voltak: beauty, fashion, travel, food, lifesyle, fitnessbloggerek. (Ha lehet még bloggereknek hívni őket. 🙂 )

idei nyertesek
A Cosmo Blogger Awards 2018 nyertesei

Tapasztalataim a saját blogomra nézve

A saját blogom elérései messze elmaradnak a microinfluencerkétől, még akkor is, ha az idei adataim (amelyek organikus adatok egyébként, hiszen idén nem hirdettem) kétszeresei a tavalyi adatoknak.

A mai napig (2018. október 28.) 6379 olvasó 9470 megtekintést hagyott a statisztikáimban. Júliusig heti 110 látogató, azóta pedig heti 200 látogató olvassa a blogom bejegyzéseit.

Ahhoz, hogy velem is foglalkozzanak, hatalmas növekedést kellene összehoznom, amihez igazából minden eszközöm megvolna: az okostelefonom 4K videókat is rögzít, a fényképezőm szintén nagyon jó videókat vesz föl, vágni pár nap alatt meg lehetne tanulni (Premier Pro CC, iMovie vagy Final Cut programot), instát és yotube csatornát, ezek arculati elemeit pár perc alatt össze tudom hozni, creatívokat az elmúlt években rengeteget szereztem be a CreatívMarketről (social media templatek, story templatek, stb.). Írni pedig tudok: ezekkel az előre megírt szövegekkel kellene kezdenem, aztán egyre spontánabbul tudnék élőszóban is beszélni a kamera előtt. Még témáim is volnának.

Kérdés persze, megéri teperni ekkora “zajban”? Nem válok nevetségessé? És még ezer kérdést tudnék feltenni az Y-generációs, azaz már tök lejárt gondolkodásmódomból kifolyólag. 😀

Valahogy mindig az idő múlása, a felettünk elhúzó technika, a tartalmakat már kisujjból kirázó Z generáció látványa a legsokkolóbb számomra évről évre a Blogger Napokon. 🙂

Az elmúlt évek bejegyzéseit, trendjeit és a tapasztalataimat itt találjátok meg.

Hozzászólás