A regényekről esztétikai ítéletet, míg a valódi tettekről erkölcsit tudunk mondani. Valójában nem is érint meg egy regény, ha nincs benne pár olyan szereplő, akivel ne állnék le egy jót veszekedni.
Meg voltam győződve arról, hogy az abortusznak, vetélésnek nincs irodalma. Na, dehogyisnem. A legtöbb regény átsiklik a sajnos sokakat érintő vállaljunk-e gyermeket és egészségesen tudjuk-e a világra segíteni kérdésre, és a szövegben virágnyelven tesz említést az esetleges gondokról, problémákról. Most csokorba gyűjtöttem azokat a regényeket, amiket az elmúlt fél évben olvastam, és felfedeztem bennük, burkoltan, kevésbé burkoltan a következő sokat vitatott témákat. Az élet nem tündérmese, talán ez a következő regények legnagyobb tanulsága. Erősen 18+-os tartalom következik.
Otthonszülés, halál, fekete gyermek – Jessie Burton : A babaház úrnője
A legfinomkodóbb történettel kezdem, nem túl finom tárgyakban. Főszereplője, Nella naivsága és szüzessége közre játszik újdonsült férje és annak nővére halálában. Nella – anyja felvilágosítása után – nagyon várja, hogy férje elhálja vele a nászéjszakát, csakhogy nem véletlen vette el a megrögzött “agglegény” az elszegényedett arisztokrata lányt. Az alibi nem jött össze: a homoszexuális erőszakért vízbefojtás jár a buzgón hívő 19. századi Assendelftben. A másik Brandt halálát viszont a titoktartás okozza. A kis fekete csecsemőt két szűzlány segíti a világra, és a tudatlanság az anya életébe kerül.
“Nella az ágy lábához lép, és látja, hogy a köldökzsinór még mindig Marin testében van, a másik vége a matracon kígyózik. Meghúzza, mintha ezzel el tudna távolítani valamiféle dugaszt, a rettegés légkörét, de az szorosan tapad, és Marin felnyög a fájdalomtól.
– Aludnia kell – jelenti ki Cornelia. – Magára kell hagynunk.… A dudor kemény, merev, és Nellában felmerül a gyanú, hogy nincs-e még egy gyermek odabenn, egy nyugodtabb ikertestvér, aki vonakodik kilépni ebbe a káoszba.
Ekkor Marin lélegzete elakad. …– Valamit rosszul csináltunk – csak ennyit mond. – Rosszul csináltuk.
… Marin ravaszsága az utolsó pillanatig kitartott és lehetővé tette számukra, hogy észrevétlenül távozzon. A lelke kicsusszant az ujjaik közül.”
Nem kívánt gyermek, undor, tóba fojtott csecsemők – Dimitri Verhulst: Semmivégre
Az önéletrajzi ihletésű regény bőven ad okot a megdöbbenésre. Az alkoholista nagybácsik és a nagymama által nevelt Dimitri mesél az alkoholizmustól lezüllő családjáról, gyermekkoráról, mi mégsem bőgjük végig a regényt. Kerti törpe vásárlás közben vele együtt sértődünk halálra a gazdag srác ítéletén, és nem bocsátunk meg. Lelkeink kapcsolódását az Utánpótlás biztosítva c. fejezetben bontottam fel, pedig a sztori addig se volt kutya. Szó szerint: Palmier a tóba fojtott csecsemőkról szóló pletykát egyetlen cselekedetével maga igazolja, és a kocsmatúrákról is részletes leírást kapunk. A szar szó vagy a Pisilő igazolvány a regény felénél már meg se kottyan senkinek.
“Senki sem merte Palmier-nek szegezni azt a bizonyos kérdést, pedig nem szívesen hagytunk ki egy alkalmat sem, hogy megmutassuk, milyen vagány srácok vagyunk, arról nem is beszélve, hogy nagyobb és veszélyesebb kihívásokkal is megbirkóztunk már. Mégse merte senki megkérdezni a nyanyától, hogy igaz-e, amit a kocsmában rebesgetnek róla: tényleg a tóba fojtotta-e a gyerekeit.
Pedig mit árthatott nekünk ez a szipirtyó? Ugyan, Palmier már a székről se nagyon tudott fölkelni, bár ebben a bugyogójába száradt többkilónyi szarnak szerepe lehetett. Sokszor nekünk kellett megetetnünk, mert már ahhoz se volt ereje, hogy a kanalat felemelje. (…)”“Palmier figyelmesen nézte, ahogy a kölyköket egy zsákba tesszük, ellenőrizte, hogy elég követ raktunk-e bele nehezékül. Még a tengerészcsomót is megvizsgálta, amivel utasítására a zsák száját bekötöttük. Blondi – életében először – akkor fogadott bennünket morogva, dühös csaholással, amikor visszajöttünk a tóról…”
Naiv voltam, amikor a happy endben, a marha nagy megváltozásban és a determinált sors feletti ész győzelmében hittem. A regény tanulsága számomra ez.
“Két embert gyűlölök, állapítottam meg a szülészet folyosóján. Két nőt. Az egyik engem szült, a másik éppen az én gyerekemet hozza a világra. Nyilván csak pillanatnyi benyomás, hogy a kettőnek köze van egymáshoz. Oda a tisztánlátás, amikor az ember fiúból apává lesz. (…) Szomorú, hogy előbb-utóbb a gyerek anyját is el kell hagynom, ha nem akarok gyávaságból lemondani arról, hogy valaha még boldog lehetek. Nagy rohadék minden férfi, aki felcsinál egy nőt, mielőtt lelép, pedig csak azért ebben a sorrendben teszi, mert ahhoz viszont nem volt elég nagy rohadék, hogy már akkor lelépjen, amikor még nem csinálta fel. Ezt jól elcsesztem, az tény. (…) A gyerek lesz a búcsúajándékom; volt már nő, akinek kevesebbel is be kellett érnie. (…)
De még ha történetesen vallásos volnék is, kétlem, hogy Isten meghallgatná egy olyan ember fohászát, aki csecsemőhalálért könyörög. Az lenne a legjobb, ha a nővér együtt érző pillantással egy mulatt babát tenne a karomba. Akkor nem kellene magyarázkodnom, miért hagyom faképnél a gyerek anyját, sőt mindenki engem sajnálna meg vigasztalna. (…)
Nem szégyen az, nyugtatgattam magam, ha valaki nem akar gyereket. A gyerek kórházban születik. Tehát betegség. Az is beteg, aki vágyik rá.Kutyamorgásra kaptam fel a fejemet. Bár annyi év távlatából képtelenségnek tűnt, mégis felmerült bennem, hogy talán Blondi az.”
Féltékenység és gyereknemzés párhuzama – Puskin titkos naplója
A nagy köpködések regénye, főként akkor ajánlom, ha valaki ki akarja okádni a belét. Jelen esetben az erkölcsi-esztétikai ítélet bizonytalan: a regény állítólag a hivatalos titkos napló. N., Puskin gyönyörű fiatal felesége szűzen ment férjhez, de a társaságban próbálgatja szépségét és kacérkodik. Szépségének erejével azonban nincs tisztában, nem úgy férje, az egyébként is sokszor gyarló (és még nagyon finoman fogalmaztam) kéjenc író, akit a világ romantikus regényeiről és ártatlan karakterei miatt ismer. A naplóban viszont a prostikhoz járó férjet látjuk, aki azért ejti újra és újra teherbe tökéletesen szép feleségét, hogy azt lefoglalja a gyereknevelés, ne tudja őt megcsalni. A prostik mellett kialkudja N.-től, hogy felesége gyermekágyas időszakában annak elszegényedett, hajadon húgait is birtokba vehesse.
“- A gyermekeink életére esküszöm, hogy hű vagyok hozzád! – válaszolt N. elcsukló hangon, és egyenesen a szemembe nézett.
Képes lettem volna ledöfni, ha késlekedett volna a válasszal vagy lesütötte volna a szemét, és ő megérezte ezt. Hogy ne hittem volna neki egy ilyen eskü után? Lelöktem a térdemről és a padlóra zuhant. Minden féltékenységem vad vágyakozásba csapott át. N. a padlón feküdt és nyöszörgött. – Tudja, hogy most meg fogom dugni – gondoltam, és felhajtottam a ruháját. A combját vér borította, amin meglepődtem, hisz eddig nem éreztem a … szivárgó vér szagát. A feleségem elvetélt.Az első gyerekünk születése után úgy döntöttem, sose maradok többé a közelben, hogy ne halljam feleségem szörnyű sikoltozását. Olyan eszelősen sikoltozott, hogy az együttérzéstől és a tehetetlenségtől a sírás fojtogatott. Átkoztam magam és a gyermeket, hogy ennyi szenvedést okozunk a feleségemnek. A második szülésről szándékosan késtem le, ám Isten most egy vetélés szemtanújává tett.
Egy élettelen kis kupac, egy halszerű embrió hevert a vértócsában.
Szerencsére a vérzés hamar elállt, a fájdalom megszűnt és egy nap múlva N. már ismét fogantatásra kész volt.”
Prostitúció és abortusz – Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai
Egy gésa lelke a titkok mély óceánja, vagy hogy is volt a szlogen? És mi nem jár egy gésának? Persze, szerelem. Na és törvényes gyerekek. A szüzesség azé, aki a legtöbbet kínálja a gyermekkorában gésának megvásárolt törékeny virágszálakért. A licitre meghívás szükséges. Ugyanígy nem tudom megbocsájtani a jelenetet, amikor Mamehának el kell utaznia. Fő támogatójánál, a bárónál – fájdalom, hogy hívhatja ezért el – a fiatalabb és szebb Szájuri tehet látogatást az idő alatt, amíg nélkülözni kell Mamehát.
“- Semmit sem óhajtanék jobban, mint hogy ott legyek a partin. Az idén azonban ez nem megy. Orvosi kezelésre kell mennem.
A bárón látszott, hogy nem tetszik neki a dolog, mert a szemöldökei egészen összerándultak, mint amikor az ablakokat becsukják.
– Hogyhogy? Miféle fontos kötelezettsége lehet, amit nem mondhat le? … Mi a fészkes fenét jelentsen ez? Kérje meg az orvost, hogy tegye át a kezelést máskorra és legyen ott a partin.
– Elnézést kérek – ellenkezett tovább Mameha -, de a kezelés időpontjának a kitűzése néhány héttel ezelőtt az Ön hozzájárulásával történt, …
– Nem emlékszem semmiféle hozzájárulásra! Kivéve, ha netalán abortuszról vagy hasonlóról van szó…
Hosszú, feszélyezett szünet következett. …
– Hát – nyögte ki végül a báró – valóban elfeledkeztem a dologról, de most, hogy megemlítette… Természetesen nem engedhetjük meg, hogy holmi apró bárók szaladgáljanak itt föl és alá. De Mameha, miért nem mondta ezt el nekem négyszemközt?
– Elnézést kérek, báró.
– Nos, ha nem tud eljönni Hakonéba, hát nem tud! … Cseresznyevirágzás idején mindig ott rendezem meg a partit. … Milyen jól éreztük magunkat mindaddig, amíg Mameha el nem kezdett beszélni olyan dolgokról, amelyek csak kettőnkre tartoznak. Nos, Mameha, kitaláltam, milyen büntetést érdemelsz. Az idén nem hívlak meg többé egyetlen partira sem. Küldd el magad helyett ezúttal Szajurit.”
Kiút a mártíromságból, abortusz – Epres Szonja Lili: Éjszakánként furcsa hobbim lett
A regény elolvasása fájó sebeket hagy maga után. Az első kötetben a tanult tehetetlenség érződik a narrátor által elmondott cselekményekben, még a legszebb szexjelenet is az elfojtott bosszú, a passzív agresszió kivetülése. Aztán a második kötetben lassú jellemfejlődés bontakozik ki. A mártír szerep egyre kevésbé vállalt, megfeküdte az ember gyomrát, kitörni készül. A regény főszereplője olyan úton indul el, ahol rezeg a lába alatt a léc, és amikor láthatóan eltörik, kemény döntést kell hoznia. A regény az abortuszt abból az aspektusból mutatja be, hogy mi van akkor, ha a nő nem lesz mártír-anyja egy olyan férfi gyerekének, aki azt nem érdemli meg.
“Az utcán a terhes nők párosával jöttek, de ha azt mondanám, hogy bennem rossz érzéseket kelt a látvány, vagy fáj, vagy sírni tudnék, nem lenne igaz. Olyan üres vagyok. Inkább az hat meg, ahogyan mások védenek ilyenkor, és nem engednek babára nézni. Tényleg nem sírtam.
A délutánt Lujzánál töltöttem. Mentával és rengeteg jégkockával ittuk a limonádét és a házuk lépcsőin ültünk. A lábszáramon hangya mászott, csiklandozott. Meghagytam az életét.
Próbáltuk értelmezni a történteket, mint nő a nővel, egy olyan pasiról, akit Lujza csak a beszámolóim alapján ismer. Röpködtek az Alekszej lelkét kielemző naiv feltevések. Kiveséztük a félénkséget, az apai befolyást és a satöbbit, aztán felvetettem, hogy még az is lehet, hogy csak simán gyökér. (…)
“Azt kéred, engedjelek el… ez annyira abszurd kérés, mint hogy ne vegyek levegőt többé… Bárkinek mesélek rólad, bolondnak néz. „Most soroltál fel kapásból annyi rosszat, hogy abból egy is válóok lehetne. Mi az, amit mégis ennyire szeretsz benne?” Azt, hogy Ő az én sebzett szárnyú galambom. Azt, hogy tudom, képes nyugodt és boldog életet élni, ha segítek neki… ha van bennem elég szeretet. Boldoggá akartam tenni.”
Sajnos túl sokat képzeltem rólad, Alekszej. Nem érdemled meg.”
Vetélés, agresszió, gazdag férfi piciny örököse – Truman Capote: Álom luxuskivitelben
A leskelődő narrátor-szomszéd regénye, amely a vetélésről is úgy ír, mintha az is csak Miss Hebrentch egyik link tulajdonsága lenne a sok közül. A csóró gyereklány álma: kinőni a tájszólást, lenyúlni a barátnő politikus vőlegényét és örököst szülve bebiztosítani az álmát luxuskivitelben. Csak egy testes rendőrnő intézkedése tántoríthatja el céljától, aki agyba-főbe veri a drogbotrányba keveredett színésznőcskét. A bebörtönzött Cily vőlegénye a hír hallatára repülőjegyet vált, és a világ másik végébe utazik, mi pedig együtt kacagunk cinikusan a búcsúlevélben is megvallott gyávaságon.
“- Szívem, … légy szíves, húzd ki azt a fiókot, és add ide a retikülömet. Felnőtt nő ilyesmit nem olvashat kirúzsozatlanul. …
Teljes harci díszben, még egy elégedetlen pillantással manikűrjének sanyarú állapotára, föltépte a levelet, s amint a szeme végigszántott a sorokon, kőkemény kis mosolya mind keményebbre s keményebbre kövesedett. … Odalökte nekem a levelet.
– Lehet, hogy ezt még föl tudod használni, ha egyszer megírsz egy szemét szerelmi regényt. Mit dugdosod? Olvasd fel. Én is hallani szeretném.
– “Drága kislány! …. Mindig szerettelek azért, mert nem vagy olyan, mint mások. … Felejtsél el, szép kislány. Én már itt se vagyok. Hazamentem. Adja az Isten, hogy veled legyen és a gyerekeddel. Legyen az Isten jobb hozzád, mint José.”
…
– De értsd meg, az egyforma úristenit – kiáltotta, s szájába kapta az öklét, mint egy szopós gyerek kínjában -, én ezt szerettem, ezt a szemetet!”
epresszonjalili.wordpress.com 